Amikor július 9-én megjött az eredmény, hogy a csontvelömben eltünt a leukemia, azt is közölték, hogy másnap hazamehetek és azonnali hatállyal felfüggesztik az izolációt. Sírtam. És sírtam. És nem bírtam abbahagyni. 5 hét kórházi tartózkodásom alatt ez volt az elsö nap, hogy nem volt látogatóm. Én kértem a családot ne agyaljanak. Botond ( ez az ö napja lett volna) Magyarországon volt, Luca vizsgákra készült, Balázs pedig nem tudta otthagyni megint a rendelést. Jól voltam, lemondtam a látogatásról. Szóval sírtam, Az elmúlt 5 hét visszafolytott könnyei. És nem tudtam csak telefonon megosztani. A növérek szemei mosolyogtak, (a maszkból csak ez látszik) volt aki megsimogatott, volt aki azt mondta legszivesebben megölelne, de nem szabad. 6 körül Luca hozott be nekem egy sporttáskát, hogy tudjak összepakolni. Még akkor is sírtam. Meg ö is. Volt sok örömteli pillanatom az életben, de az, hogy rákmentes vagyok, és talán visszakapom a teljes életem, felemelö érzés volt. Visszafelé a kórterembe megálltam a templomnál. Az ajtó a folyosóról nyilik. Voltam már itt, az elején, amikor az 1. kemót kaptam. Akkor benyitottam, gyönyörü orgonaszó szólt. Akkora katarzist éltem át, nem tudtam abbahagyni a zokogást. Nem a leukemia miatt, hanem mert olyan csodálatos volt. Csak zokogtam. Odajött hozzám egy apáca. Megérintette a karom, ami tele volt kék foltokkal, és akkor még kanülöm volt.
-KEMÓ? -Igen. -Imádkozom Önért. Jöjjön el a misére fél 7-kor. ——Elmentem. Utána többször beosontam, a karzatra is, amikor hivást, kényszert éreztem, csak 3 emelet választott el az ajtótól. Volt, hogy a látogatásnak egy részét ott töltöttük. Halkan beszélgettünk, és hagytuk magunkat megtisztulni.
Most, amikor közölték, hogy az elsö, életveszélyes részen túl vagyok, ismét templomba mentem. Ugyanolyan gyönyörü orgonaszó szólt, egyedül voltam, és csak zokogtam. Igyekeztem szavakat kipréselni, megköszönni, hálát adni Istennek, az Angyaloknak, ugyanis ök adták ezt a hatalmas eröt, amivel ezt vègigcsináltam, és ök adták meg a lehetöséget, hogy meggyógyuljak. És itt köszönném meg Mindenkinek, aki imátkozott értem, gondolt rám, drukkolt, megkönnyezett, igyekezett segíteni, egy jó szóval, egy motivációs könyvecskével, egy szivecskével, karaván parenyica sajttal, és a rengeteg gyönyörü kendövel, vagy azzal, hogy családomnak bármilyen formában segített. Együtt lehet a legnagyobb sikereket elérni. A SZERETET csodákra képes. Bárcsak a mindennapokban is müködne a dolog, nemcsak vészhelyzetben. De akik ismertek, tudjátok, hogy én mindig erre törekszem. Sokan azt mondjátok naiv vagyok, de én tudom a titkot. Lassan hihetnétek nekem. ❤️
2020. 07.10.
Összepakoltam. Az éjjeliszekrényem tartalma nem fért a táskába. Ahhoz képest, hogy 1 váltás ruhával érkeztem, sikerült 2 heti hideg élelmiszert felhalmozni. Persze biztos megettem volna, ha szabadott volna, az izoláció szinte mindent megtiltott. Se keksz, se csoki, amiböl a legtöbbet kaptam. Így hozattam még egy kisböröndöt. Szinte táncolva hagytam el az osztályt. 🙂
Ahha. Az autóban nem mertem semmihez hozzányúlni. Ha mégis, azonnal kentem a kezem fertötlenítövel. Balázs nem tudott elindulni. Csak sírt engem átölelve. Hazaviszlek- ezt hajtogatta. Nagyon megható volt. Ekkora ember, és sír. Nyílván nem volt mindegy hogy visz haza, sajnos benne volt a pakliban, hogy egy Urnát kap helyettem. Eltelt pár km, mire rájöttem, hogy levehetem a maszkot. Micsoda felszabadító érzés!!!
1 km- re otthonról írtam Lucának, hogy mindjárt otthon. Lenkét nem avattuk be, ö a délutáni látogatásra készült. Luca szólt neki, hogy menjen ki a garázs elé. Nem értette miért, de Luca videózta, így nem mert ellenkezni. A garázs elött meglátott, nyakamba borult, és zokogott. Azt hiszem ö is 5 hetet folytott vissza. Ha sikerül rájönnöm hogyan töltök fel fotot, videot, akkor feltöltöm. Könnyeket csal……………………….. Lenke visszahúzódó, nem igazán beszél az érzelmeiröl, inkább valami más formában jelenik meg: a hisztitöl, kötekedéstöl kezdve a magába fordulásig. Szegényem nagyon sokat volt egyedül ebben az 5 hétben, csak 2-szer jöhetett be hozzám, apa vagy nálam volt délelöttönként vagy dolgozott. A délelöttöket rendszerint egyedül töltötte a kutyussal. Az online tanulás sem nagyon ment, mert társaságra vágyott, sokszor fordult elö, hogy az esti telefonálásnál még matekoztak apával.
Emebert próbáló idöszak volt ez mindannyiunknak. Én azt mondtam, miattam ne aggódjanak, én teszem a dolgom itt, ök tegyék otthon, és én sem izgatom magam, mi folyik otthon, hogy nem úgy teregetnek, pakolnak el valamit ahogy én szoktam, most nem érdekel. Tartottuk is magunkat ehhez. Legalábbis én. De otthon is minden jól ment. Botond lett a takarító- összepakológép. Mindennek a helyén kellett lennie, pakolt, söt, zsörtölödött, mint én szoktam, porszivozott, mosdót, wc.-t takaritott, afféle kompenzálásként. Emellett heti 2 nap dolgozott, szinte átvette a helyemet a munkahelyemen, ahol rengeteg új infot kell feldolgoznia, munkafolyamatokat betanulnia, ès ahol, mint hallom 100% fölött teljesít. Csütörtökönként ö jött látogatni. Volt, hogy csak annyit kértem simogassa a lábam, vagy a hátam, volt, hogy elöbb elküldtem, mert nagyon fáradt voltam, vagy belázasodtam, s bealudtam. Luca hosszú hétvégéket vállalt be, próbált több napra fözni, s ö is takarított, ill. próbált Lenkével programot csinálni. Elmentek tavaszi- nyári bevásárlásra, segített s ruhásszekrényét kiszortírozni, ill elvitte magával pár napra Regensburgba, hogy ne legyen egyedül. Az egyetemi vizsgágra való felkészülés mellett heti 2 nap ö is dolgozik, ügyesen, maximumot teljesítve. Luca hétfönként jött látogatóba. Szegényem ö több szenvedést látott, volt, hogy nagyon lázas voltam, de olyan is amikor simogatta a hátam hányás közben. Idönként hozott be nekem zabkását, azt legalább meg tudtam enni, igaz volt, hogy egyszerre 2 adagot is befaltam, 🙂 Balazs………..csak azt láttam, hogy egyre fáradtabb. A maszk fölött a szeme egyre kisebb, egyre ráncosabb, kopottabb lett, eltünt a csillogás a szeméböl. A teljes embert és fejet kivánó munkája mellett rászakadt minden. A látogatási idökkel 4-5 órával rövidült meg a nap. Mosás, bevâsárlás, fözés, Lenke furikázás suliba, látogatás. A nagyok sokszor besegitettek, de a szervezés rá hárult. Minél jobban lettem a kórházban, annál jobban szakadt meg a szívem érte. Volt, hogy beszéltem hozzá, és ö ülve elaludt. A hétvégéken általában rosszul voltam. Órákon keresztül cserélgette rajtam a vizesruhát, hogy levigye a lâzam. Én sokszor bealudtam. De amikor kinyitottam a szemem, ö ott ült, és nézett. Legtöbbször mosolygott a szeme. Volt, hogy azt kellett néznie, hogyan fetrengek a gyömorgörcsöktöl. És nem tudott aludni. Látogatáskor a kertben a padon az ölembe feküdt, ott nyert magának 5-10 percet, én meg levegöt is alig mertem venni. Ezek voltak a hosszú idö után a legtöbbet kettesben töltött órák. Rettegtem nehogy ö is összeomoljon. Heti 5 nap jött hozzám.
Voltak szomorú-vicces pillanatok is. Ültem a wc deszkán, fejem elörehajtva, a padlón kiteregetett papír , az ö kezében meg egy 2 cm-re állított hajnyírógép. És tolta. És tolta. És borzolta és tolta. Én meg könnyes szemmel félve néztem fel rá, hiszen elvesztettem a nöi mivoltom egy darabját. Ö meg mosolyogva, szinte ujjongva borzolta a hajam, hogy de jól áll, nem is rossz, söt! És amivel meggyözött, hogy nemcsak vigasztal, hetek óta pajkosan csillogott a szeme. Mint azelött. Úgyhogy nevetéssel fejeztük be a hajnyírást.
Leírhatatlan az a szeretet, amit érzek felölük. Egy élet kevés lesz meghálálni. ❤️
Szóval megérkeztem. Az elsö 3 nap furcsa volt. Minden idegen. Kórházi szobához képest minden fertözött. Semmit nem mertem megfogni, locsoltam magamra a fertötlenítöt. Szombaton még lazsáltam , csak sétálni mentem, de vasárnap már föztem marhahúslevest… hogy kívántam a kórházi mülevesek után. Aztán hétfötöl föztem. minden délben valami fogamra valót. 🙂
Hétfön vettünk vért, az eredmény keddre jött meg, s aszerint minden rendben, a fehérvérsejt majdnem normális szinten volt. Onnantól kezdve nem voltam olyan félös, gyakrabban öleltem a családot és a kutyust is simogattam. Apropo, kutyus. Azt mondta a kiképzöje, hogy ne lepödjünk meg, ha Molly ignorál, ha kikerül. 5 hèt hosszú idö, + a megváltozott szagom….amint meglátott ugatott, bújt, arrébb ment, megint elém állt egy kis simiért, méghogy ignorál! Utána pedig örzött. Mindig a lábamhoz feküdt.
Szóval készítettem egy listát, mi mindent szeretnék csinálni, amig otthon vagyok. Banális lista, de ezek szereztek volna örömet a kórhâzban.
Otthoni lista:
tojâsos lecsó ✅ Szalonnás tojás ✅ Krumplis tészta ✅ Paradicsomos-tejszines tészta ✅ Nokedli leves ✅ Dödölle ❌ Szex ✅ Még több szex ✅ Sok-sok ölelés ✅ Lángos ✅ Tyúkhúsleves ✅ Séták ✅ Biciklizés ✅ Cukkini-tócsi ✅ GRILLEZÉS ✅ sok nyers paprika-paradicsom ✅ Fagyi ✅ napozóágyban pihenés ✅ teraszon minél több idöt tölteni ✅ MC Donalds ✅ sok beszélgetés, együtt töltött idö a gyerekekkel ✅
Nagyon jókat ettem, nevettem, de emellett pihentem is sokat. A netflix óriási találmány ! Sokat sétáltam, többször én kértem, hogy még menjünk tovább.
Csodálatos èlmény volt Botond Érettségi biziosztója. Eleve, hogy rákmentesen ott lehettem, parókám is elkészült, így nem bámultak az emberek. Büszkeség töltött el, mert egy jó kiállású gyereket láttam kivonulni a piros szönyegen, és ez a gyerek az enyém ❤️❤️ A jó átlag csak ráadás.. otthonra vendéglöböl hoztunk ennivalót. A vérképem szerint már volt immunrendszerem, és a vendéglös pedig mindig mindent frissen készít általa termelt zöldségekböl, így megkockáztattuk. Nem bántuk meg. Roding Maro étterem – megér több ètkezést is.
Az az igazság, hogy amig otthon voltam, nem volt kedvem írni. Inkább szívtam magamba az otthoni színeket, a megszokott kis hisztiket, csörtéket, jó volt egészségesnek érezni magam. A látogatóim, szigorúan teraszon, megédesítették a napjaim. Az tetszett a legjobban, hogy félve jöttek, méregettek, élveztem a leesett állakat, hogy nem is lááátszik. 😂
Most ismét kórház, de ez egy következö téma lesz.