Lefolyt a 4 napos kemó. Mellette szedem a kemó tablettákat. Tulajdonképpen a kezelés lényege, hogy amit múltkor az itthonlétemmel sikerült felépítenem – tökéletes vérkép, szép bör, köröm, begyógyult száj- azt most ezzel a kemóval megint lezúzzuk, izolációs szintre, hogy a csontvelöm ismét kemény munkára legyen kényszerítve. Az 5. napon kiengedtek a kórhâzból, azzal a feltétellel, hogy folyamatos vérvétel mellett amint lecsökkennek az értékeim bizonyos szint alá, ill ha belázasodom, akkor azonnal indulunk a kórházba.

Most várakozunk. Várunk a fájdalmas mellékhatásokra, az értékek csökkenésére. Megmondom öszíntén félelmetes érzés. Az rendben van, hogy a tudatunkkal sokmindent befolyásolhatunk, pl kijelentem, hogy nem fog fájni, de hol a határ? Azért ez mégiscsak egy kemoterápia, egy méreg , ami tönkretesz minden sejtemet. Az elsö naptól kezdve érzem, hogy dolgozik. Fáradékonyság, szájszárazság, a böröm megint átlátszó lett, a körmöm fénytelen, barázdás. 2 napja fáj a torkom, de a szájnyálkahártyám még ép, és a gyomrom is még mindent befogad. Várok. Várok a rosszullétekre. De közben az agyam egy szegletében ott van: lehet én leszek a kivétel? Oly sokan szenvednek a kemoterápiától, lehetek olyan szemtelen, hogy kivétel leszek?

Múlt héten volt egy beszélgetésem a pszichológusnövel, de igazából már nem boncolgatunk egetverö témákat, egyszerüen élvezzük a beszélgetést. Föztem. A kórházi koszt és a semmittevés az agyamban beindította a fözés utáni vágyat. Ott a magam ura vagyok, én irányítok, kísérletezek, és miközben „ föztem“ , kimondtam egy mondatot.

Legtöbbször nem recept szerint fözök, abból fözök, ami van.

Abból fözök, ami van.

És rájöttem valamire. Az egész élethez való hozzáállásomat ez a mondat jellemzi. Nem vágyom különleges dolgokra, nem vágyom a máséra, nem a múltban keresem a válaszokat, hanem azt veszem alapul, ami van. Akár ha éppen rossz dolgok történnek is, arra törekszem, hogy abból hozzam ki a legtöbbet. Elfogadom a történteket, s építkezem. Talán ezt az eröt látjátok bennem. A rosszindulatuság, az irigység mind mind méreg. Rosszabb mint a kemó. De az önsajnálat is legalâbb annyira káros.

Leukémiás lettem. Nem tudok rajta változtatni. Elfogadom. Ez az utam. És végigmegyek rajta. Minden keservével, gondolatával, fájdalmával és szenvedésével. Kopaszon. Vállalva félelmeket, bizonytalanságot, hisz hozzám tartoznak. De egy pillanatra sem hitet vesztve. Hiszek Istenben, hiszek az Angyalokban, és hiszek önmagamban.

Jól vagyok. Éjjel, ha felébredek, egészségesnek érzem magam. Tegnap sétáltunk, szintén jól bírtam. Vannak gyengébb pillanataim, amikor le kell feküdnöm, de összességében jól vagyok, és ez örömmel tölt el. Örülök, ha a családom sem betegnek kezel. Örülök, ha barátok hívnak, s tanácsot kérnek, számítanak rám. Örülök, ha hívnak és megosztják örömüket, bánatukat. Örülök, hogy tervezgetem a jövöt, és a terápián kívül nem tervezek betegséget. Örülök, hogy családom, szeretteim jól vannak. Örülök, hogy sikereket érnek el. Örülök Lenkének, most fedezte fel, hogy tud rajzolni. Egyszerüen örülök élni.